A cookie-k használatára szükség van az oldal működéséhez. A cookie-k elérhetőségét és használatát módosíthatja böngészőjének beállítások szekciójában.

Hetven éve, 1945. február 21-22-én a többször is kihirdetett és fenyegetésekkel teli felhívás hatására gyalog indultak el a bódva-völgyi magyar férfiak Kassára, a szovjet katonai szervek által irányított „háromnapos munkára", ahogy a kísérő katonák mondták, a „malenkij robot”-ra ".

Sokan azzal a meggyőződéssel mentek, hogy helyrehozzanak valamit a háborús pusztításokból. Sokat közülük a fenyegetések törtek meg, mert azoknak a 18 és 50 éves kor közötti férfiaknak, akik nem jelentkeztek, a családjukat fenyegették meg. A háromnapos munka helyett viszont deportálás várt rájuk. A szerencsésebbek 3-4 év múlva tértek haza a szovjet kényszermunkatáborokból, embertelen körülmények között eltöltött fogság után. Sokan viszont már nem látták többé szülőföldüket. Betegségek, járványok és balesetek áldozataivá váltak.


Vasárnap a hetvenéves évforduló alkalmából tartottak megemlékezést a deportálások által többszörösen érintett Szepsiben. A római katolikus templomban a szentmise keretében Gábor Bertalan esperes, a református templomban pedig Fülöp Angéla tiszteletes asszony emlékezett meg az elhurcoltak sorsáról. A hívők közösen imádkoztak azokért a mártírokért, akikért az elmúlt évtizedekben csak a harangok szólhattak…

Délután a szepsi Magyar Házban a Csemadok, a Magyar Közösség Pártja és a Szepsi és Környéke Társulás rendezett előadásokkal és filmriportokkal kiegészített megemlékezést, amelyet Köteles László, a Csemadok országos alelnöke nyitott meg. Üdvözölte a több mint félszáz megjelentet, és első előadóként elevenítette fel a magyar férfiak deportálásokhoz vezető sorsát. A második világháború végén a több nemzetiségű országból egy minden eszközzel tiszta szláv államot megteremteni akaró Csehszlovákia és a nagyhatalmi terjeszkedés lázában égő Szovjetunió érdekei találkoztak. A Kárpát-medencébe bekerülni akaró Szovjetunió a Kárpátokon túli területeken élő ukránok igényeire hivatkozva annektálta Kárpátalja területét. Ugyanakkor, összekötve a hatalmi törekvéseket, igyekezett eltávolítani a szovjet típusú pánszláv népakarat útjában álló nem szláv német és magyar közösségeket. A szlovákiai „malenkij robot" tragédiájára jellemző, hogy a tömeges deportálások által érintett községekben a kényszermunka ideje alatt meghalt áldozatok száma szinte mindenütt meghaladta az első és második világháború háborús veszteségeket.

A RegFilm stúdió, Bartók Csaba és Bodnár Ottó az egykori deportáltakkal készített riportjaival idézték fel a vészterhes korszakot. A filmben a Szepsitől Tornagörgőig terjedő régió túlélői emlékeztek vissza megélt gyötrelmeikre. Bartók Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban egyes városi képviselők a valamikori deportálók, a Szovjet Hadsereg emlékét szeretnék éltetni, s ezzel nemcsak hogy elfeledik, de egyben elfedik a múltat.

Következő előadó Köteles Ágoston volt, akinek egész életére kihatott a deportálások tragédiája. Négy évesen lett „hadi árva" (pontosabb kifejezés nem létezik a „malenkij robot" áldozataira). Személyes érintettként az elmúlt években igyekezett összegyűjteni a szűkebb szülőföldjéről elhurcoltak történeteit. Pontos adatokkal alátámasztva beszélt a bódva-völgyi németek és magyarok deportálásáról, amely szerinte az itt élő magyarság egyik legnagyobb tragédiája volt.

A tornaújfalusi származású Szilágyi László, aki 12 éves fiúként három testvérével maradt otthon, felidézte azoknak a sorsát, akiknek koravén gyerekként az elhurcolt férfiak helyére kellett beállniuk a legnyomorúságosabb időkben. Úgy végeztek el erejüket meghaladó munkákat, hogy sosem tudták, mit hoz a jövő. Nem tudták, hogy az édesapjukat, akiről évekig semmilyen hír nem érkezett, látják-e még valaha.

Az előadásokhoz többen is hozzászóltak, további élményalapú történetekkel kiegészítve az elhangzottak. Bartók Csaba kérdésére, hogy ki érintett közvetlenül a valamikori elhurcoltak sorsában, a jelenlévők közel harmada tette fel a kezét. A jelenlévők mind egyetértettek abban, hogy megannyi nemzeti tragédiánk mellett ezeket az évtizedekig eltitkolt drámai történéseket sem szabad feledni, és vissza kell hozni köztudatba. Viszont sajnálatos módon éppen a városi képviselők és a pedagógusok hiányoztak a méltóságteljes megemlékezésről.

Az eseményről készült fotógaléria ITT tekinthető meg. 

szilágyi, Felvidék.ma