A cookie-k használatára szükség van az oldal működéséhez. A cookie-k elérhetőségét és használatát módosíthatja böngészőjének beállítások szekciójában.

 

A Szepsi Csombor Márton Napok egyik legszebb és legszínvonalasabb  rendezvénye, a már hagyományossá vált Pünkösdi koncert. Az eredetileg koncertnek induló rendezvény az évek folyamán átalakult  kórustalálkozóvá, ahol a szepsi Egressy Béni Vegyeskar  és vendégei mutatják  be művészetüket.

Az idén a XV. században gótikus stílusban épült szepsi római katolikus  templom   adott otthont ennek a szép szokásnak. 2013. május 26 – án szép számú érdeklődő, és a történelmi egyházak képviselői jelenlétében valósult meg a hely szelleméhez illő kórustalálkozó.

 A rendezvényt  Mécs László:Alázat  címü versével nyitotta meg Köteles Agáta gimnáziumi tanuló.

 A szepsi  Egressy Béni Vegyeskar   előadásában, a  meghirdetett  koncerttémához ragaszkodva  főleg  egyházi  dalokat hallottunk   de repertoárjukat tarkították néhány népi jellegűek  dallal is.

 A vendég, a zenét kedvelő és énekelni szerető rimaszombatiak Blaha Lujza Vegyeskórusa  az évszázados falak között felcsendülő énekei méltán arattak sikert az érdeklődők körében.  Repertoárjukat főként a XX. századi magyar kórusirodalom egyházi és világi remekei alkották.

A megragadó és lélekemelő művészeti élményt, a házi gazdák : Köteles László a Csemadok Szepsi Alapszervezete elnöke és  Gábor Bertalan plébános köszönték meg.

 

 Kifejezték a reményüket, hogy az immár hagyományossá vált  szepsi Pünkösdi koncert a további években is megvalósul,  mint gazdagító, érdeklődést kiváltó  jó színvonalú és  szellemű   rendezvény. 

{imageshow sl=1 sc=1 /}